A megoldásfókuszról dióhéjban

2023.01.30

A megoldásfókuszú gondolkodásmód a problémákra való fókuszálással ellentétben a megoldásokra való fókuszálást jelenti. Ennek a szemléletnek a jellemzője, hogy inkább a lehetséges jövőbeni pozitív opciókat keresi, mint a probléma, elakadás múltbéli okait. A megoldásfókuszú cselekvés aktív, kreatív és optimista hozzáállás, amely segít a konstruktívan kivitelezhető eredmények keresésében és az addig vezető eszközök alkalmazásában.

Az ügyfél felelőssége

A coaching folyamat során az ügyfélnek elsősorban a saját magával, problémáival, céljaival, erőforrásaival és lehetőségeivel kell foglalkoznia, nem pedig a múlt nehézségein, az elkövetett hibákon gyötrődnie. A megoldásfókuszú cselekvés az alábbi területeken eredményezhet gyors és látványos eredményt.

  • Problémamegoldás. Az ügyfél rádöbben, hogy saját erőforrásból is képes megtalálni a problémára alkalmazható megoldásokat, és aktívan alkalmazni azokat, így a problémával kapcsolatos elakadások feloldódnak. Ez egyben növeli az önbizalmat, és az saját kompetencia tudatosulása az élet más területein is cselekvésorientált magatartást eredményez.
  • Szemléletmód változása. A kliens több optimizmussal és pozitív hozzáállással lesz képes szemlélni a világot, hiszen tudatosul benne, hogy képes a problémákra konstruktív megoldásokat találni. A megoldásfókusz tehát nem elfedi a problémát, sokkal inkább tudatosítja a megoldásra való képesség meglétét.
  • Célok meghatározása. A megoldásfókusz egyik legfontosabb elem a célkitűzés. Ennek során olyan tiszta, konkrét, meghatározott célt tanul meg megfogalmazni az ügyfél, amely számára fontos és elérhető. Ez a S.M.A.R.T. célkitűzés aztán beépül saját kompetenciái közé, és számos egyéb területen jó gyakorlattá, erőforrássá válik.
  • A kommunikáció javulása. Saját érzéseink, gondolataink és céljainkról való asszertív kommunikáció során úgy fejezzük ki érzéseinket, hogy azok tudatosan, önérvényesítő, ám beszédpartnerünk számára nem túl direkt, nem sértő módon kerülnek felszínre. A megoldásfókusz sikerét nagyban segíti ez a beszédmód, hiszen épít az őszinte, bizalomteljes, ugyanakkor az ügyfél saját érdekeit szolgáló cselekvésre.
  • Felelősségvállalás. A kliensnek fel kell tudnia fognia, majd dolgoznia, hogy a saját életének ő a legnagyobb szakértője, és egyszersmind ő a leginkább felelős önmagáért. Ezzel a lépéssel tudatosul benne, hogy a hatékony megoldásokat nem külső személytől vagy eseménytől, hanem önmagától kell várnia, hiszen saját szempontjából csak és kizárólag ezek lehetnek igazán működő megoldások.
  • Kreatív gondolkodás. Megoldásfókuszú szemléletben - szemben a korábbi problémára fókuszáló, elakadt gondolatmenetével - az ügyfél képes új és kreatív megoldásokat találni élethelyzetére. Számtalan módszer létezik annak elősegítésére, hogy a kliens újabbnál újabb ötletekkel és cselekvési tervekkel álljon elő, ezek azonban csak akkor lesznek életképesek, ha az ügyfél valóban saját életéhez, elvárásaihoz, erőforrásaihoz és lehetőségeihez igazítja azokat.

Megoldásfókuszú eszköztár

A megoldásfókuszú coaching a kliens szemszögéből, mint saját életének szakértője szemszögéből közelíti meg a problémát, és a kliens erőforrásaira, képességeire, lehetőségeire építve segíti őt a probléma megoldásában. A megoldásfókuszú coaching legfontosabb eszközei és módszerei közé tartoznak a kérdések, a skála, a kreatív gondolkodtatás, az akcióterv és szükség esetén a mentorálás.

A kérdezés hozzásegíti a coacheet, hogy átgondolja saját életét, helyzetét, lehetőségeit, és úgy tekintsen önmagára, mint cselekvő személy. A megfogalmazott tanulságokat a coach reflektív hallgatása, aktív figyelme segítségével visszatükrözi ügyfelének, aki ezáltal nemcsak saját életére, hanem a róla alkotott képre is rálátást nyer, így újabb reflexiója születik helyzetéről. A kialakult kép jól elhelyezhető egy skálán, amely szemléletessé teszi az aktuális és az elvárt helyzet állapotát és kidolgozottságát. Ha ezek megvalósultak, jöhet a kreatív tervezés, a "csodakérés", amely teret enged a határtalan fantáziának. Ezzel együtt a coach feladata olyakor visszarántani ügyfelét a földre, és a valóságban kivitelezhető cselekvésre, a konkrét célokra irányítani figyelmét. A számos ötlet megszületését akcióterv követi, mely valódi cselekvésre, a tettek mezejére irányítja a coacheet, aki ezáltal tényleges cselekvésbe fog. Ha szükséges, a coach folyamatos támogatást biztosít a kivitelezésben és az egyes elakadások feldolgozásában, ám sosem ő mondja meg a következő lépést.

A coaching egyfajta tanulási, edzési folyamat, amely során egyre tudatosabb, célravezetőbb megoldások és cselekvési minták születnek. A coaching folyamat számomra akkor tekinthető valóban hatékonynak, ha nem csak egyetlen elakadást sikerült feloldanunk, hanem olyan eszköztár, készségszintű tudás, cselekvési minta alakult ki ügyfelemben, amit legközelebb saját maga is tud alkalmazni.

Számomra a megoldásfókusz olyan gondolkodásmód, mely meggyorsítja a cselekvést, ugyanakkor nem egyirányú utca, hanem inkább olyan sugárút, melyről bármikor letérhet az ember, de a nyíl egyenes utcák újabb egyértelmű utat jelölnek ki számára.

© 2023 Minden jog fenntartva
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen!